Még kisgyerek vagyok.
Igaz, már nagylány.
Múltkor megzavartam anyát telefonálás közben,
ami nem tetszett neki.
De én erre azt mondtam, hogy nagylány vagyok,
igaz, de attól még kisgyerek, és a kisgyereknek
hiába mondják, hogy ne menjen oda,
ha valaki telefonál, mert ő azt még nem érti.
Gyakran sétálunk és beülünk egy cukrászdába.
Olyankor somjai daduskát szoktam kérni,
mert azt nagyon szeretem.
Boltba is megyünk sokszor.
Múltkor elmentünk a déemberbe,
meg voltunk a dekatemplomban is,
ott vettünk egy labdát.
Egyszer ebéd után azt mondta nekem apa,
hogy egészségedre váljék Dorka.
Én meg csodálkoztam nagyon,
hogy miért vagyok Váljék Dorka,
ha nem is úgy hívnak.
Meg azt is mondta, hogy szia Adidas,
de én nem vagyok Didasz.
Szeretek fürödni, olyankor énekelni is szoktam.
Ilyeneket, hogy Kiskacsa fürdik fekete tóba,
anyjához készül Mennyeországba.
Valamelyik nap túrót szerettem volna enni.
Anya megkérdezte, hogy mivel, mert
valamivel kéne. Erre azt mondtam neki,
hát mondjuk, kanállal.
Bizony, néha okosabb vagyok anyánál.
Az öcsém még kicsi, ezért szoktam neki
mondani dolgokat, hogy tanuljon belőle.
Mondtam neki, fontos dolog: Reggelinél
nem lubickolunk, másrészt meg ne ússz a víz alá,
mert belemegy a szemedbe, a szádba és az orrodba
a víz. Ezért búvárszemüveget kell húzni.
Sokat játszunk, játszótérre is elmegyünk.
Nemrég lemorzsoltam a kezem,
mert sokat csúszdáztam.
Sírni is szoktam, ha nem úgy van valami,
ahogy szeretném. De mondtam anyának, hogy
ha pisilek, megnyugszom.
Apával mentünk az oviba egyik reggel.
Egy négyes ülésen ültünk. Megkérdeztem tőle,
hogy miért nem ülünk szemben.
Erre azt válaszolta, hogy nem szeretünk
hátrafelé utazni. Én pedig mondtam neki,
hogy akkor is előrefele utaznánk,
csak hátrafele néznénk.
Bizony, néha okosabb vagyok apánál.
De még kisgyerek vagyok.
Igaz, már nagylány.





Dorka gyönyörű rajza a családjáról 😃