2023. május 14., vasárnap

Dorka mesél

 

Még kisgyerek vagyok.
Igaz, már nagylány.
Múltkor megzavartam anyát telefonálás közben,
ami nem tetszett neki.
De én erre azt mondtam, hogy nagylány vagyok,
igaz, de attól még kisgyerek, és a kisgyereknek
hiába mondják, hogy ne menjen oda,
ha valaki telefonál, mert ő azt még nem érti.
Gyakran sétálunk és beülünk egy cukrászdába.
Olyankor somjai daduskát szoktam kérni,
mert azt nagyon szeretem.
Boltba is megyünk sokszor.
Múltkor elmentünk a déemberbe,
meg voltunk a dekatemplomban is,
ott vettünk egy labdát.
Egyszer ebéd után azt mondta nekem apa,
hogy egészségedre váljék Dorka.
Én meg csodálkoztam nagyon,
hogy miért vagyok Váljék Dorka,
ha nem is úgy hívnak.
Meg azt is mondta, hogy szia Adidas,
de én nem vagyok Didasz.
Szeretek fürödni, olyankor énekelni is szoktam.
Ilyeneket, hogy Kiskacsa fürdik fekete tóba,
anyjához készül Mennyeországba.
Valamelyik nap túrót szerettem volna enni.
Anya megkérdezte, hogy mivel, mert
valamivel kéne. Erre azt mondtam neki,
hát mondjuk, kanállal.
Bizony, néha okosabb vagyok anyánál.
Az öcsém még kicsi, ezért szoktam neki
mondani dolgokat, hogy tanuljon belőle.
Mondtam neki, fontos dolog: Reggelinél
nem lubickolunk, másrészt meg ne ússz a víz alá,
mert belemegy a szemedbe, a szádba és az orrodba
a víz. Ezért búvárszemüveget kell húzni.
Sokat játszunk, játszótérre is elmegyünk.
Nemrég lemorzsoltam a kezem,
mert sokat csúszdáztam.
Sírni is szoktam, ha nem úgy van valami,
ahogy szeretném. De mondtam anyának, hogy
ha pisilek, megnyugszom.
Apával mentünk az oviba egyik reggel.
Egy négyes ülésen ültünk. Megkérdeztem tőle,
hogy miért nem ülünk szemben.
Erre azt válaszolta, hogy nem szeretünk
hátrafelé utazni. Én pedig mondtam neki,
hogy akkor is előrefele utaznánk,
csak hátrafele néznénk.
Bizony, néha okosabb vagyok apánál.
De még kisgyerek vagyok.
Igaz, már nagylány.





Dorka gyönyörű rajza a családjáról 😃




Az élet több...

 

1.

én nem tehettem úgy, mint mások
más tökéletes alkotások
mert volt bennem egy szomorú gát
ők csokik voltak… s én csak nugát…


frizurám sem volt sosem szaszon
egyszerű volt, egyszerű fazon
nem viseltem csillogó ruhát
s nem passzolt a színkopott kabát


szürke voltam, szürke kis veréb
s nem hittem, hogy mindez így elég
szinte összetört a színhiány
vágytam rá, mint harcos indián


sokra vágytam és minél előbb
mégis tudtam, ez az élet több…


2.

ez az élet több mint a ruha
s nem bocsáthatom azt alkuba
és nem csipkerózsa álom
bár néha olyannak találom


az számít, milyen vagyok belül
uram jön és mellettem leül
mondja, hogy szeret és szép vagyok
s lépteim kísérik angyalok


jelen van minden egyes percben
abban, ahogy a gyufa sercen
ahogy ég a gyertya kanóca
ahogyan érik a szamóca


vele jó, nem hiányzik semmi
nyugalom van, nem kell sietni…


3.

nem kell sietni, nézek körül
ahogy felhők széle göndörül
ahogy a fagy csipkéket horgol
és madárdal szól a bokorból


s búza álmában ott a kenyér
a nyárfák lombja felleget ér
a sok hangya sietve rámol
tücsök hangja hol dúr, hol lágy moll


ha ezt látom, mi kell még ugyan
hallom, ahogy a szellő suhan
és barna zúgását a szélnek
s ahogy a csillagok beszélnek


s hogy mindezt a csodát észlelem
bennem van a tágas végtelen…


4.

a tágas végtelent elérem
nem is kell hozzá semmi érdem
sőt, micsoda az én érdemem
hisz nem tőlem van az értelem


nem én csipkézem fenn a felhőt
nem tőlem lesz a gyermek felnőtt
nem én raktam fel a csillagot
nem én akartam… de itt vagyok…


csodát látok, bármerre nézek
tavasz van és épül a fészek
a kaptár is megtelik mézzel
s csak ámulok karba tett kézzel


nem én teszem, nincsen rá gondom
Isten tartja kezét a gombon…


5.

kezét a gombon tartja mindig
beindítja, mikor mit illik
hogy szökkenjen szárba a búza
hogy legyen tél és tavasz újra


s ősszel hulljanak a levelek
és szeret, mert ő a szeretet
gondoskodik folyvást énrólam
és ez nem amolyan szép szólam


nem vagyok már szürke kis veréb
tudom, hogy ő mindenre elég
színes vagyok, szép és jóllakott
s boldog attól, amit ő adott


csak őrá vágyom, senki másra
hisz én vagyok az ő képmása…

 


Rejtelem

 


egy titokzatos energiamező
rejtjelekben és fájlokban létező
kitörölhetetlen, örök program
fogalma sincs senkinek, hogy hol van


nem tudják megfejteni titkok titkát
mert még a fehér hollónál is ritkább
pedig ott rejtőzik hegyen és völgyön
s lehetetlen bárhonnan kitörölnöm


olyan, mint a fészket készítő rigó
mint a hajnal lélegzete, bódító
mint a szélben hajlongó, gyenge nádszál
és fodrozó hullámok holdvilágnál


tenger és száraz, síkság és hegytető
örök titok, mélyen bennem rejtező…




Szerelem

 

Kezem kezedben, karom karodban.
Kaptunk erőt, nem is tudom, honnan.
S mikor nem volt semmihez se kedvem,
vigasztaltál, és megvoltunk ketten.


Karod karomban, kezed kezemben.
Ami rossz volt, azt mind elfeledtem.
S mikor nem volt semmihez se kedved,
csak annyit mondtam halkan: szeretlek.


Karom karodban, kezem kezedben.
Voltam helyetted, s voltál helyettem.
Kaptunk néha ötöst, néha egyest,
de mégis… mi ketten lettünk egy test.


Vége lesz az útnak immár nyomban.
Kezed kezemben, karod karomban…




Márciusban születtem

 

Megszülettem régen, sok-sok éve;
voltam újszülött, voltam kisgyerek,
de immár kezem néha reszketeg…
Voltam fájdalmában széthullt kéve,


de összeszedtem magam, kénytelen.
S mindig sokkal jobban lettem, amint
belém diktáltak egy-két vitamint.
Van úgy, hogy ma is gyakran kétkedem,


és gondolkodom, mi lett volna, ha…
de jöttek az évek, mint sok öltés.
Pöröltem s a sors velem pörölt és
volt hozzám sok jó és volt rossz szava…


Nem én akartam, de megszülettem,
megújuló tavasz-lendületben…




November

 


November tapos most a házsoron.
Mint aki mit sem sejt, csak átoson.
Fagyos, sötét, sok jót nem tartogat.
Hidegre lehel sápadt arcokat.


Reggelre keménnyé vált vánkosom,
hisz november fut át a városon.
Zordabb a hónap, mint máskor talán,
és ezernyi könnycsepp reszket a fán…


Kései ősz tapos most szívemen,
és nyelne el, mint egy mély sírverem…
A parkban egy pár mélán bandukol.
Majd szitál a hó, mint porcukor…


November tapos most a házsoron.
Várom, hogy menjen, s addig álmodom…





Égboltozat

 


A pirkadat egy halvány csipke, lilás.
Isten terítette az égre, ki más.
S az ezernyi cseppet, ami ráfagyott,
gyöngyként tette rá, miközben lágy fagott


énekel, hogy a hajnalt hívja elő.
Felbukkan a nap is, hajnallal kelő,
majd megszólal egy dús hangú klarinét.
Hangjára ébred a hegy, síkság, a rét.


Azután dalol a vidám cimbalom.
Mondja a hárs: szétterítem illatom.
A nap feljebb száll, eljön a fényes dél.
Napsugárból szőtt vitorlán szél zenél.


Mélykék bársony, és rajta tüll az alkony.
Angyali kórus zeng éteri hangon.
Megszólal újra egy selymes, lágy fagott,
s letöröl arcomról minden bánatot.




Esti pillanatkép

 


Ahogy lehull az éj, mint hűs lepel,
lassan a színek, fények tűnnek el.
Aludni tér a ma, jön a holnap,
s a nap átadja helyét a holdnak.


Még gőzt füstölög a forró aszfalt.
Az anya álmosan terít asztalt.
Majd mégis mesét mond gyermekének,
miközben felzeng az üszke-ének.


Elpilled szirom, liliom, hanga,
csendesül a rét, elhalkul hangja.
A flaszter friss záportól sistereg.
Alszik immár felnőtt és kisgyerek.


Fenn a csillagok, lenn utcalámpák,
csend karolja át éj dunyha-vállát…













Tükör nélkül…

 


Egyre nő a súlya, nézd a terhem.
Te adod rám, benne van a tervben,
melyet időknek előtte írtál.
Kezem-lábam hiába kalimpál.


Javamra válik a rossz és a jó is,
hisz tudod, hogy mi a legjobb dózis.
Talán vár sok jóság, ölelés még,
mielőtt nyakamra ül a vénség.


És mint még soha, olyan szép leszek,
és megfoghatom végre két kezed.
Nem baj, hogy nincs már gazdag hajfonat.
Majd arcod ragyogja be arcomat.

Egy fénykép nyomában

 

Nézem a fényképét, kisfiús mosoly.
Pedig ott belül már régen haldokol…
Felette ott messze az űr tántorog,
alatta meg a mélység, mint tág torok…


Szíve ül hangtalan a semmi ágán,
ő pedig énekelget búsan, árván.
Szeretett volna játszani gazdagon,
de neki az élete volt a vagyon.


Szétosztotta és elherdálta magát.
Fiatalon lett egy megkopott kabát,
amelyet kettétört egy őrült vonat…
Koromsötét volt már a szívlenyomat.


Sok veréstől volt teste-lelke véres,
nyomorúságban mégsem csupán béres…
Most is ott ül némán a semmi ágán.
S a végtelenben összeér a vágány…




PC-élet

 

Közzé kell tennem egy honlapon,
milyen a mám és a holnapom,
mi az, ami engem jellemez,
s mi rajtam van, milyen jelmez ez…


Meg kéne írnom egy e-mail-ben,
magamat sohasem kíméltem.
Jó, ha híres vagyok s népszerű,
és engem követ minden féleszű.


Ott vagyok sok-sok klassz csatornán,
én vagyok mindig hab a tortán.
Az arcom fenn van a Facebook-on.
Nem tudom, életem mért unom…


Mégis jó, ha valaki látott,
nyomjon sokat, egyre több lájkot.
S persze ott vagyok a Twitteren,
nehogy már eltűnjek hirtelen.


S ha netán kiverem a dilit,
nyomjál csak rá, ott van a delete…
És ha törölni senki nem mer,
majd megnyomom én: törlés – enter…

Szeretetbe zárva

Valódi képmás

  Lehettem volna annyi minden. Selyemfodor egy tarka ingen, üvegcipő egy női lábon, kacajt fakasztó gyermekálom,  kisbetű az ékezet alatt,...