Boldogságsugár

 

 

Az emlékekből egyszer kiesem.
S talán nem gondolok rá szívesen,
mégiscsak múlttá válnak perceink,
ahogy a világmindenség kering… 

Addig mégis… játszadozom széllel,
esőcseppel, mely szivárványt érlel,
záporral, mely megtisztít és átmos,
hajnallal, mely mindig olyan álmos… 

Élni vágyó énekes rigóval –
kora reggel hangosan megszólal.
Integetek a színes köveknek,
felhőknek, melyek folyton követnek. 

Nézem, a gyümölcsök hogyan érnek,
és reggel búcsút intek az éjnek.
És elmondom naponta több százszor,
milyen nagyon hiányzol… hiányzol… 

Andalít az illat: rózsa, szegfű;
S tudom, egyre jobban vársz, te szent, hű…
Hangod bársonya vállamon csitít.
De még játszom, még játszanék kicsit… 

Szeretnék táncolni százszorszéppel,
kombájnt nézni, hogy gabonát csépel;
s ahogy virágba borul a repce.
S közben nem kérdezném, hogy szeretsz-e, 

hiszen tudom. Felüdít a zápor.
Most te súgod fülembe: hiányzol.
S akkor majd vár a dúsfonatú nyár,
s örök mosolyú boldogságsugár…