Vénülő

 

 

Mindig feltör egy-egy emlékfoszlány;
hogy milyen is voltam: jó vagy rossz lány,
nem tudom; de gyakran álmodtam.
Otthon voltam falun és városban. 

A szomszéd fiú nevetett rajtam,
de már ott lenne álomban, dalban…
Előjön néha fogócska, hunyó;
homályos a kép s a hang halkuló… 

Ó, ártatlan, régi gyerekbanda.
Visszhangzott az utca, szállt a labda,
Kidobós, lábtenisz, cseréptörés…
A sok régi emlék előtör és 

úszkálok benne, mint egy folyóban.
És nem mondom, hogy mindez de jól van…
Mert fogy az idő és szürkül a táj.
S nem tudom, kinek mondjam el, ha fáj… 

Emlékezni talán még lesz időm;
percen merengeni, az eltűnőn.
Sok régi kép bizony… szíven talál,
s vidám vagyok, mint színes maszkabál, 

vagy bús-borongós, mint őszi este.
A lány, ki mindig a jót kereste,
s megtalálta a legjobbat végül.
S nem baj, ha az idő s ő is… vénül…