Fehérben…

 

 

Szellőből és napból kiraklak,
s fittyet hányva minden divatnak,
felöltöztetlek hófehérbe.
Nem tartozol semmivel érte… 

Adnék gyöngyöt és aranyláncot,
és sok-sok kincset, amit látsz ott…
Ennyi szépséget eldobni kár;
nem biztos, hogy annak jó, ki vár… 

Régi kőszíved elkopott már,
nem hisz semmit, s mint kajla kontár,
rossz felé vezet, útvesztőbe.
Amíg lehet, szabadulj tőle. 

Megmutatnám, mi az, mit hoztam,
és beszélgetnénk hosszan-hosszan.
Szíved ültetném egy cserépbe,
és hússzívet adnék cserébe. 

Mozaikokból összeraklak,
megmutatlak süketnek, vaknak,
mindannak, aki sánta s dadog,
hogy mindent… mindent nektek adok… 

Mozaikból kirakni vágylak.
Ne légy rab tovább, s mint a bátrak,
ugorj! És sose várj a bérre,
s én felöltöztetlek fehérbe…