Zölddel vonja
be tavasz a fákat,
tél pedig
felenged, gyengül, fárad;
kincseit is
elkótyavetyéli,
semmi sincsen
már amolyan téli…
Dermedt dérből
harmatcsepp lesz újra,
tetőről a
havat szél lefújja.
csend nem
didereg többé a fákon;
én is
felmelegszem, már nem fázom.
Így jön napra
nap, évszakról évszak,
s én csodálva
nézem mindet, és csak
szívszorongva látom,
milyen gyorsan
szalad el a
ma, s a tegnap hol van…
Mindeközben
futnak el az évek,
s nincs
esélyem, hogy nyomukba érjek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése