Elcsitult…

 

 

 

Volt valaha káosz, zűrzavar,
aztán mint idilli csendélet,
renddé szelídült minden hamar,
és belül nagy, kerek csenddé lett. 

Te is elcsitultál itt bennem.
Nem gondolok rád olyan gyakran,
mint rég. És nem lettem hitetlen,
csak szerelem nincs olthatatlan. 

Egyszer rád néztem, s te is láttál.
És én magamban hordoztalak.
S mint Tejútra tévedt virágszál,
vártam, légy ott a lombok alatt. 

Üljünk egymás mellett a padon…
Csak úgy… csak egymás kezét fogva.
Nem tudtam, vágyam nem olthatom
sosem veled. Romba dől, romba 

minden. De már nem panaszkodom.
És boldog vagyok, majdnem boldog.
Túljutottam a kapaszkodón,
szemem előtt nincsenek foltok. 

Valaha volt káosz, zűrzavar,
aztán: csodálatos csendélet.
És rendbe szédült minden hamar,
belül meg kiáltó csenddé lett…