Mint a mező virága...

 

 

A múlt ködéből feldereng
egy szó, egy íz, egy illat,
s ami mélyen be volt zárva,
hirtelen kinyílhat. 

Fogj egy magas létrát,
s a valóságon túl
egy új világba lépsz át,
ahol az emlékek sorakoznak.
Mindaz, amit egykor láttál:
arcok, kezek, illatos virágszál. 

Ott van, ami fájt és ami
gyönyörködtetett nemrég,
minden szép
és minden fájó emlék.
És egyre több, ahogyan
az évek szállnak.
S ha visszanézel,
mi volt az élet:
egy lehelet, csak pár nap,
ami sebesen elsuhant.
A test egyre fárad,
majd elfedi a hant
és a bánat
és a teljes feledés. 

De mégis.
Ennyi lenne az egész?
Ha meghalunk, nem vagyunk
más, csupán emlék?
A létet felváltja a nemlét? 

Az élet úgy virágzik,
mint a mező virága.
Elhervad hamar, de odaát
a romolhatatlanság várja.